hétfő, január 30, 2006

Szavazás 2006

Végigfutottam az index.hu-t és látom h a fidesz tartott egy évértékelést. Kicsit elkezdtem gondolkodni. Előrebocsátom, hogy egyik pártot sem fogom habzó szájjal szidni, ha az kell ott a kis X az ablak bal felső sarkában, és kapcsold be a tv-t. Szóval. 18 éves vagyok. Lassan 19. Ami azt jelenti, hogy idén már ugye szavazok. Ugye ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy de úgy mégis kire/mire. Nemtudom ti hogy vagytok vele, de ha meghozok 1 döntést akkor előtte szeretek tájékozódni. Mégis honnan a francból tudhatnám, hogy mikor lesz nekem jobb? Minden párt nyomja a saját szövegét, de az alapján dönteni egyszerűen nem lehet, mert 1) kb 5%-a igaz annak amit mondanak 2) gondoljunk már bele, az olyan mintha azt a discmant venném meg amihez a legszebb logót rajzolták és nem is törödnék mással... Tehát akkor a kérdés az, hogy honnan szerezzen az ember megbízható információt. Erre egyszerűen nem találtam kielégítő megoldást. Én személy szerint bevezetném h a pártoknak választás előtt össze kell írni egy listát a célokkal amit el akarnak érni 1,2,3,4 éven belül és ha bármelyik év után nemstimmel a dolog 10 évre kizárnám őket a politikai életből. De ezt nemhiszem h bevezetnék mert akkor a sok politikus nem tudna eleget sikkasztani. Így marad az Eye-Candy 2006, avagy ki tud több embert megtéveszteni contest. Még 1 mondatot írnék le ami most eszembe jutott és apám mondta valamikor: "Az a baj ezzel a világgal, hogy az értelmes emberek mindenben kételkednek, a hülyék meg mindenben nagyon biztosak"

3 megjegyzés:

Ping-Win írta...

1. Az emberek az alapján vesznek discmant, hogy melyiknek szebb a kinézete. (szerinted én mér akarok iPodot drágáér? :DD)
2. Alakítani akarunk egy pártot melynek a neve "Egyik sem" lesz. Gondolj bele milyen frankón néz majd ki a szavazólapon. Ha meg bejutunk a parlamentbe, akkor sikkasztunk neked is egy kicsit. :D

Névtelen írta...

... :D:D

Nordille írta...

nefélj dávid megírják ők azt a listát...
csak épp mire lezajlanak a választások a sok papírmunka között eltűnik aza cetli....
amúgy tudjátok miből lehet észrevenni, h egy politikus hazudik: mozog a szája.
én egy olyan pártra szavaznék aki megígéri, h a másik szekálása helyett inkább az országgal törődne...
de ilyet egylőre nem látok...

majd becsukom a szemem és bökök...vagy rajzolok 1 smiley-t a rublikába (megjegyzem ez érvénytelen szavazatot jelent)
ufff!